Mondd meg hány éves vagy, megmondom melyik fürdőruhát válaszd!
2016 április 16. | Szerző: agnes.pap@angelinafehernemu.hu
Persze nem évente más az a fürdőruha ajánlat, de korosztályonként, évtizedenként meg lehet állapítani, mi a legjobb egy nőnek. Változik a testünk, változik a saját magunkról alkotott véleményünk és ennek megfelelően az is, hogy miben érezzük jól és csinosnak magunkat. A legáltalánosabb korosztályos jellemzőket szedtünk most össze, hogy vitázhassatok velük!
Tizenévesek
Nekik minden jól áll, de erről halvány fogalmuk sincs. Egyik végletből a másikba esnek. Vagy úgy vélik, hogy mindent ki kell rakni, ami már megnőtt vagy legszívesebben zsákot húznának magukra. A strandon egyik sem igazán szerencsés megoldás. Mit ajánlunk mi? Sok olyan játékos, tarka darab van, ami eltereli a figyelmet a viselőről. Vagy a mintája miatt vagy mert olyan kivágásokkal operál, amelyeket nem szoktunk meg. Ha tini lennék biztos valamilyen őrült, feliratos fürdőruhában pompáznék, mert megengedhetem magamnak.
Huszonévesek
A legszebb testek és már nem is szégyenlik. Már kezdik kapiskálni, hogy a testük mi mindenre jó és mi mindent kell belőle megmutatni. Mivel alig van még narancsbőr, kevés az operáció utáni heg és sok a hamvasság, ezért nincs túl nehéz dolguk. Ebben a korban a legjobb választás a klasszikus háromszög fazon. Ez a test természetes adottságait és szépségét hangsúlyozza, amit nem lehet sokáig élvezni, sem viselőként, sem szemlélőként.
Harmincasok
A nők java része ebben a korban már nemcsak a testével, hanem saját magával is tökéletesen tisztában van. Tudja kicsoda ő, milyen előnyös oldalai vannak, mi az amit kevésbé kell előtérbe helyeznie. A legszebb évek, a legmagabiztosabb fellépés, a legkevesebb alku. Mi mást javasolhatnánk hát ebben a csodás évtizedben, mint a legszexisebb darabokat. Egy harmincas nő már nemcsak fel meri venni az extra holmikat, hanem viselni is tudja azokat. És ez egy igazán fontos szempont, hiszen a legdögösebb darab sem érvényesül, ha nincs hozzá tartás.
Negyvenesek
Az érett nőknek már nincs szükségük tanácsokra, hiszen náluk jobban senki sem ismeri stílusukat, szokásaikat és ízlésüket. Ebben a korban már a legtöbben tudják, hogyan rejtsék el azokat az apró hibákat, amelyekkel egy terhesség, rosszabb esetben baleset vagy betegség ajándékozta meg őket. Milyen bikini tünteti el a kis hasat vagy éppen milyen felső az ami a legtetszetősebbre formázza a melleket. Ugyanakkor sokan hajlamosak ebben a korban már idősödőnek öltözni, sötét színeket választani, pedig a mai negyven a régi harminc, még bőven válogathatnak a mintás darabokból is.
Ötvenesek
Sok aktív ötvenes asszony él ma köztünk, akik csinosak és élvezik az életüket. Ha nem tudnám, hogy kismama találmány azt mondanám, nekik találták ki a tankinit. Hiszen éppen azt mutatja, a dekoltázst, a combokat, ami ebben a korban is vonzó és formás, ha valaki odafigyel magára. És takarja azt, amit az idő kicsit megtépézott, a has feszességét vagy éppen a csípő ívét. Lemondani a vízi sportokról és a napozás öröméről ebben a korban még senkinek sem kell. És most, hogy a retro visszahozta a nagyobb bugyikat és felsőket még akár bikinivel is lehet próbálkozni, ha valaki olyan szerencsés, hogy ötven fölött is megmutathatja a hasfalát.
Hatvanasok és a fölött
Az egyberészesek nagy választéka várja ezt a korosztályt is. Úszni jó, az unokákkal a strandon lógni még jobb, kell tehát egy kényelmes és komfortos darab, amiben ez a korosztály is jól érzi magát. És vannak is! Pokolba a feketével válasszunk valami színeset! 😉
Bikini diéta helyett…
2016 április 5. | Szerző: agnes.pap@angelinafehernemu.hu
…válassz egy alkatodhoz illő fürdőruhát!!! Ehhez rengeteg tippet találsz a korábbi bejegyzésekben. De ha mégis fogyókúrára adnád a fejedet, akkor itt egy tuti tipp a reggeli méretkezéshez! 🙂
Kérdéses, hogy lesz-e nálunk idén Origami bikini
2016 március 17. | Szerző: agnes.pap@angelinafehernemu.hu
Pár napja közzétette az Origami Bikini a 2016-os kollekcióját. Nagy lelkesen hívtam is az üzletkötőjüket, hogy szeretném idén is forgalmazni őket, mire ő nem volt annyira lelkes, mint én. Szerinte annyira kicsi vevő vagyok, hogy kár velem foglalkozni, kiszolgálni, személyesen találkozni velem.
Hát nem tudom, lehet, ha egy kicsit kedvesebb és segítőkészebb lenne, építené a jó személyes jó kapcsolatot az növelné a rendelt mennyiséget. Az Anita fürdőruha rendelési mennyiségemre még sose volt panasz, pedig azoknak a beszerzési ára 2-3-szor annyi, mint az Origami bikinié.
Tényleg nem tudom hová tenni a dolgot, pedig az látszik, hogy nagyon profi a cég marketingje, nekem nagyon tetszik. Minden apró részletre odafigyelnek, kommunikáció, csomagolás, design, média, kampányok; egy undok üzletkötő egyszerűen nem fér bele a képbe.
A termékkel persze nincs bajom, tavaly kezdtem vele foglalkozni és csupa pozitív tapasztalatot szereztem. Azért is voltam olyan lelkes a 2016-os kollekcióval kapcsolatban. A sok szép modell között szerencsére ismét elkészült a nagyobb melleken is jól mutató, kivehető szivacsos háromszög fazon.
Mivel ebben az Origami bikini modellben nincs merevítő, és a szabása is ügyesen megtervezett, így F, G kosárméretre is jó választás lehet. Érdemes vele kísérletezni, nálunk az Angelina Fehérneműnél jó pár darab gazdára lelt F és G-s mellekre is. Ráadásul nyakba is köthető, de vállpántosként is hordható. A nyakba kötős fazon nagyon dögös a nagy mellű nőkön, csak hát a nyak hamar megfájdul a mellek súlyának cipelésétől, szóval nem árt ha egy bikininem csak nyakba köthetőként viselhető.
Íme a 2016-os Origami bikini kollekció a nagy mellekre bevált fazonban:
Írd meg nekünk a Facebook oldalunkon, hogy melyik minta áll legközelebb hozzád. Nézd meg a többiek mire szavaztak>>>
Pár darab még maradt a tavalyi kollekcióból is, az igazat megvallva, hozzám közelebb állt a 2015-ös színvilág, még gyorsan le tudsz csapni erre a pár darabra:
Érdekesség, hogy az Origami Bikini új kollekciója körül minden évben nagy a titkolózás, és sokkal később lát napvilágot a kollekció mint más gyártóknál.
Erre a pletykák szerint azért van szükség, hogy a koppintással foglalkozó cégeknek minél kevesebb idejük legyen lemásolni a kollekciót.
Kemény világ ez a fürdőruha biznisz is…
Na de mi maradjunk az eredetieknél, csak sikerül velük dűlőre jutnom és lesz idén is nálunk Origami bikini! 🙂
Légy szexistennő plusz kilókkal is!
2016 március 4. | Szerző: agnes.pap@angelinafehernemu.hu
Az egyik legnagyobb hiány most szerintem a fehérnemű piacon az igazán jó minőségű, szexi fehérnemű nagy mellekre, teltebb alakra.
Persze, el lehet menni a kínai piacra, ahol rengeteg pintes-pántos, fodros, lyukacsos, csipkés, tollas cucc van pár ezer forintért.
Csak azok egyrészt méretben lesznek rád jók, ha több vagy, mint 60kg. Másrészt nincs bennük semmi, ami kicsit megemel, összetart, formáz, hogy a végeredmény igazán dögös legyen.
Nem mindegy, hogy egy cuccban úgy nézel ki és úgy érzed magad, mint egy szexistennő vagy egy cirkuszi bohóc.
Most hoztam neked három újdonságot, ami garantálja a szexistennő hatást.
Ezeknek a fűzőknek van kialakított, merevítős kosara, amik közül úgy választhatsz méretet, mintha melltartót vennél és egészen F kosárig készülnek. Mivel nekem G-s melleim vannak, azt csináltam, hogy eggyel nagyobb bőségben választottam F-es kosarat, mint amit egyébként hordok, és kiválóan működik.
A kosár alsó része szivacsból készült, ami egyrészt megemeli, megtámasztja a melleket, másrészt kissé középre is tolja, így a dekoltázsod is szenzációs lesz benne:
Tulajdonképpen csak az a kérdés, hogy melyik színt válaszd, nem?
3 fehérnemű tipp szilveszterre
2015 december 31. | Szerző: agnes.pap@angelinafehernemu.hu
Bár a mai este a mulatozásról vagy egyeseknek őrült partikról szól van néhány alapvető fehérnemű szabály, amit nem érdemes felrúgni:
1.) A kényelmes melltartó, fehérnemű fontosabb, mint gondolnád!
Bármilyen fehérneműt is tervezel ma este viselni, melegen ajánlom, hogy a legkényelmesebb darabod legyen, amid csak van. Hiszen hosszú órákon keresztül fogod viselni. Ebben fogsz táncolni, ugrálni és persze izzadni is. A szuper szexi, ám kényelmetlen fehérnemű elronthatja az egész estédet!
2.) Nem árt ha a fehérneműd a helyén marad!
Nem véletlenül hívják alsó neműmnek, maradjon is ott. Gondolom, láttad a Másnaposok című filmet, ami a mozivásznon vicces, a való életben nem biztos, hogy az.
Ami egyszer kikerült a Facebookra, az valahol megmarad hiába törlöd később. Bármelyik “kedves” ismerősöd nyomhat egy PrtScr gombot… Az ilyen kompromittáló képek mindig kellemetlen pillanatokban szoktak előkerülni. Ne ezen az estén múljon a köztársasági elnöki széked…
3.) A piros fehérnemű szerencsét hoz
A piros melltartó, fehérnemű viselete szilveszterkor állítólag szerencsét hoz. Számos fórum kifejezetten piros bugyi viselésére buzdítja a hölgyeket. Igaz vagy sem, nem tudom. De minek kockáztassunk?!
Legyen fantasztikus az estéd, akár otthon a szeretteiddel töltöd, akár egy fergeteges buliban!
Tudom, miben fogsz strandolni jövő nyáron!
2015 július 24. | Szerző: agnes.pap@angelinafehernemu.hu
Szinte hihetetlen, de míg javában tart az idei nyár, a gyártók már készen vannak a 2016-os fürdőruha kollekciókkal!
Töltsd le a katalógusokat és nézd meg milyen lesz a bikini, fürdőruha, tankini divat jövőre>>>
A 2016-ban végre főszerephez jutnak a variálható kétrészesek. Szabadon összeválogathatod majd az alsók és a felsők méretét, fazonját!!
Egy kis ízelítő a variálható bikinikből, egyrészes fürdőruhákból, de a további képeket, modelleket keresd a fürdőruha katalógusokban!
Smink a strandon
2015 július 7. | Szerző: agnes.pap@angelinafehernemu.hu
Semmi ékszer, semmi smink a strandon?!
Megszoktuk a mindennapokban, hogy nemcsak a ruha teszi az asszonyt, hanem a sminkje is, de a strandon, ahol egyébként is nehezebb jól kinézni, hiszen több látszik, így nehezebb a korrekció, ott még a szemceruzánkra sem számíthatunk. Vagy mégis? Nézzük milyen lehetőségeink vannak!
Először is le kell szögeznem, hogy inkább NE sminkelj, ha vízpartra mégy. Jót tesz a bőrödnek is egy kis pihenés, hagyd lélegezni, élvezd a napsugarak cirógatását. Ha mégis ragaszkodsz a dekorhoz, akkor érdemes betartani pár szabályt!
-
alapozó
A fent említett okokból inkább ne! Ha nagyon kell valami alap, akkor a naptejedbe cseppents az alapozódból és azzal kend be lehelet vékonyan az arcodat. Olyan ez mint egy házi BB krém, sőt még jobb is, mert ha a naptej vízálló, akkor az alap fent marad akkor is, ha pancsolsz egyet. Ha tehát nem mégy strandra alapozó nélkül, akkor válaszd ezt a módszert. Hagyományos alapozót eszedbe se jusson feltenni, ez ugyanis eltömíti a pórusaidat és pattanás lehet a vége, a fényvédő nélküli alapozókat nemcsak strandon, úgy általában nyáron kerüld, ezek alatt ugyanis leéghet az arcod. Szóval csak okosan a krémekkel!
-
szempilla, szemöldök festék
Nem tudom Ti hogy vagytok a vízálló sminkekkel, én meglehetősen bizalmatlan vagyok ezekkel a termékekkel. A spirálok többsége, amit teszteltem simán elkenődött egy táncosabb (tehát izzadósabb) estén, cserébe viszont leszedni komoly erőfeszítések árán sem sikerült tökéletesen. Reggel mindig egy panda nézett rám a tükörből 🙂 Bár bizonyára akad már pár prémium márka választékában olyan termék, ami tényleg állja a vizet, én mégsem ezt javaslom. Egyszerűbb, olcsóbb megoldás ugyanis, ha bemégy a kozmetikusodhoz és kérsz egy tartós festést a pilláidra és a szemöldöködre. Ezzel nyugodtan mehetsz strandra is, nem fog elkenődni! Ugye milyen egyszerű?
-
rúzs
Na azt már tényleg ne! Viszont használhatsz bátran olyan szájápolókat, amelyek UV védelmet biztosítanak és színezettek vagy éppen szájfényként is funkcionálnak. Ezek megvédik ajkaidat a kiszáradástól és még jól is mutatnak, szóval tökéletesen megfelelnek a célnak. Érdemes betenni egyet a strandtáskába, hiszen ha eszel vagy iszol biztosan lekopik, ezért érdemes időnként újrakenni a szádat.
-
szemhéjpúder
Semmilyen por alapú terméket ne használj, ha vízpartra mégy. Az izzadtság és a vízpermet ugyanis garantáltan csomókba rendezi a színes port, így épp az ellenkező hatást éred el, mint amit szeretnél. Nem csinos, inkább riasztó leszel. Egyébként is nagyon megy most a natúr külső, se Photoshop, se smink a címlapokon, szóval kövesd ezt a trendet és csak minimál dekort dobj fel, főleg ha egy vízpartra mégy.
Remélem tudtunk segíteni abban, hogy a strandon is szépnek érezd magad!
Nem csak Palvin Barbara hordhat bikinit
2015 június 16. | Szerző: agnes.pap@angelinafehernemu.hu
A tavasz nagy részt arról szól a női site-okon, hogy tippeket kapsz hogyan fogyj le, hogyan szabadulj meg a striáktól, narancsbőrtől, hogyan barnulj le mielőtt mielőtt fürdőruhát merészelnél húzni magadra. Mindent elolvasol, sok mindent kipróbálsz, majd amikor minden erőfeszítésed ellenére sem nézel ki huszonéves glam modellnek, akkor elkezded rosszul érezni magad. Pedig nem kellene!
A legnagyobb átverés a Photoshopban az, hogy bár a fejeddel tudod, hogy manipulált a kép, amit nézel mégis összehasonlítod saját, retusálatlan, rosszul világított tükörképeddel.
Olyan ez kicsit, mintha a Star Warshoz mérnéd a házi videóidat, mindkettő mozgókép, csak az egyik animált csoda a másik meg egy pár pixeles valóság.
Érdekes módon azt mégsem várod el magadtól, hogy a gyerek szülinapi zsúrján készült házi videódon átrepüljön a Millenium Falcon, de azt igen, hogy nyomtalanul múljanak el az évek feletted. Nem találsz ebben némi ellentmondást?
És ez nem az egyetlen visszásság a témában!
Ugyanis a celebrovatokban tucatnyi cím hirdeti, hogy a közel 60 éves Sharon Stone vagy az ötvenhez közelítő Cindy Crawford milyen mesés formában van. Megtekintheted a művésznőket alig estélyiben és ismét jön az összehasonlítás, ahogyan állsz pizsiben a fürdőszoba tükör előtt.
És hát ők tényleg sokkal jobban néznek ki. Pedig egyrészt egy kisebb csapat ügyködik nap mint a nap megjelenésükön. Másrészt a testükből élnek és az elmúlt évtizedekben napi 4-6 órákat töltöttek azzal, hogy karbantartsák magukat. Szóval tényleg érdemes összevetned magad velük, hiszen Neked is van személyi edződ, masszőröd és időd minden nap a kondi-szauna-jóga háromságra. Vagy mégsem?
Mit akarok mindezzel mondani? Nem azt, hogy Cindy nem gyönyörű, de még csak azt sem, hogy a striák szépek. Csak azt, hogy az ideális szinte soha semmiből sem adatik meg, de mi mégis elvárjuk, hogy a külsőnk az legyen.
Így futunk az elérhetetlen után, állandó kudarcban élünk, amivel tönkretehetjük kisugárzásunkat is. Ahelyett, hogy reálisan szemlélnénk a világot és kihoznánk magunkból a lehető legtöbbet!
Ahelyett, hogy megpróbálsz 50 kilóra fogyni inkább ismerd meg magad. Kívül és belül is! Ha szereted a lényedet, könnyebb lesz elfogadni a testedet is. Ha ismered és szereted a tested megtalálhatod, miben mutat a legjobban. Ez utóbbiban sok helyen kérhetsz és kaphatsz segítséget is. Sokkal vonzóbb lehetsz egy Neked kitalált szettben, mint abban, amit a Vogue-ban legutóbbb láttál. Miért? Mert ebben az esetben Rólad szól a dolog és nem a ruháról!
Biztos elcsépeltnek érzed, de akkor is igaz, hogy egy vidám, felszabadult és közvetlen nő sokkal szexibb, mint egy divatos holmikba burkolt, koplaló és a folytonos megfelelni vágyástól feszengő lény.
Ez persze nem azt jelenti, hogy hízz amennyit csak akarsz! Az egészség fontos és ezért tegyél is meg mindent! Táplálkozz tudatosan, mozogj rendszeresen, de nem azért, hogy topmodell alkatod legyen (főleg mert többségünk erre esélytelen), sokkal inkább azért, hogy sokáig fitt légy és azokkal tölthesd az időd, akik fontosak Neked. Hidd el, hogy a terhesség után fennmaradt 5 kg vagy a 40 év felett megjelenő narancsbőr a combodon semmit sem vesz el a nőiességedből.
Hogy jön mindez egy fürdőruhás blogra? Hát úgy, hogy egyre gyakrabban hallom, hogy “nekem már nem való a bikini” vagy “én már nem mutogatom magam a strandon”. Ne vedd el magadtól azt, ami jó, inkább barátkozzatok össze, Te és a tested! Ebben a Facebook oldalamon is segítek neked a ‘Szeretem Magam Hónap’ tréninggel. Csatlakozz Te is az eseményhez. A részvétel teljesen ingyenes, és mivel a program online zajlik, mindegy, hogy az ország (világ) melyik pontján élsz.
Nincs egy rongyod se?
2015 május 25. | Szerző: agnes.pap@angelinafehernemu.hu
NINCS EGY RONGYOM SE!!!… Te is mondtad már teli szekrény előtt, fogadjunk?!
Elsősorban a fürdőruhákról beszélünk, de az alapszabályok minden ruhadarabra vonatkoznak. 5 pontban összefoglaltuk, mit kell tenned, hogy soha többé ne állj a tömött szekrényed előtt elkeseredve és a címben szereplő mondatot, vagy valami hasonlót, mormolva. Nézzük!
1. Selejtezz rendszeresen!
A fürdőrucikat minden tavasszal válogasd át. Így képbe kerülsz arról, hogy mi isl apul a szekrényedben és persze azt is könnyen felmérheted mi az amit erre a szezonra be kell szerezned. Ha nem az utolsó pillanatban (nyaralás előtt 2 nappal vagy a kánikula kellős közepén) eszmélsz rá, hogy kell egy sárga, piros, zöld (kívánt szín aláhúzandó 🙂 ) bikini, akkor nemcsak az idegeidet, de a pénztárcádat is kímélheted. Van időd kutatni, keresni, válogatni és megtalálni a méretben, fazonban és árban legmegfelelőbbet. Szóval elő a fürdőrucikkal, válogass és selejtezz! Hidd el jobb lesz.
2. Ami nem volt rajtad tavaly azt idén se veszed fel
Hányszor, de hányszor hajtogattam össze a cuki bikinit, amit már három éve nem hordok, de mindig azt hiszem, hogy majd eljön az alkalom. De nem jön el! Az érzelmi kötődés egy ruhadarab esetében (ha nem a menyasszonyi ruhád), akkor nem értelmezhető. A jó állapotú holmikkal örömet okozhatsz valakinek, ez annál inkább értelmezhető! Ha sajnálod kidobni a fürdőruhádat, de hordani sem szoktad, akkor add oda egy barátnőnek vagy ajánld fel egy erre szakosodott oldalon idegeneknek. A lényeg, hogy örömet okozz valakinek, így könnyű megválni a rég rakosgatott daraboktól.
3. Amit kihíztál, azt kár tartogatni
Majd belefogyok. Szerintem mind tettünk már vissza a szekrénybe ezzel a felkiáltással holmikat. A fürdőruhák ráadásul kimondottan érzékenyek a súlyváltozásra, hiszen egy bevágó vállpánt vagy egy bikini alsóra hajló has nem elrejthető és nem is tolerálható probléma. Egy bizonyos kor után a súly már nehezen csökken és ha drasztikus a változás, nos annak olyan következményei vannak (striák, megnyúlt bőr, stb. ) ami szintén lehetetlenné teszi a régi falatnyi bikini viselését. Szóval ha nem férsz bele, akkor félre vele! Van a mostani alkatodnak megfelelő darab, csak keresni kell!
4. Bár a divat ismétli önmagát, a nagyi fürdőrucija nem lesz aktuális többé
Igaz a retró menő és sok vintage darab akadhat, amivel villogni lehet bulikban, de a strand nem a vintage helye. Ugyanis a szabás hiába tér vissza (például az éveken át nagyon cikinek számító nagyi bugyik) a színek és még inkább az anyagok egészen mások, mint rég. Egy évtized elég a textiliparnak, hogy olyan újdonságokkal álljon elő, amelyek végleg kiszorítják a régieket. Ki venne ma fel egy jersey anyagból szabott fürdőruhát? Vagy egy műanyag kosárral kiegészített darabot? Ami 5 évnél régebbi azt cseréld le!
5. Ami tönkrement, attól szabadulj meg
Fájó szívvel el kell válnod azoktól a daraboktól, amelyek kiszöszösödtek, megnyúltak vagy elengedte magát a gumi bennük. Persze hitegetheted magad azzal, hogy majd megvarrod, megfoltozod, de a fürdőruhák speciális bánásmódot igényelnek, előbb hajtasz fel öt farmert, mint megvarrsz egy bikini felsőt. És az sem érv, hogy majd felveszed egy kevésbé frekventált strandon, mert ha ott van egy új darab, akkor véletlenül sem fogsz egy kinyúlt fürdőruhában parádézni. Miért is tennéd? Szóval végy könnyes búcsút és dobd a szemétbe a hibás holmikat!
Na ugye, hogy máris remekül elférsz a szekrényedben?
Hogyan tudsz igazán szép, különleges és tökéletes bikinit, fürdőruhát szerezni???
2016 április 27. | Szerző: agnes.pap@angelinafehernemu.hu
Pont úgy, ahogy Ancsi barátnőmmel az egyik évben sikerült 6.000 Ft-os repülőjeggyel Rómába szilvesztereznünk:
* Gondolkozz előre! -Mi már júliusban tervezgettük a szilvesztert.
* Vásárolj hónapokkal a szezon előtt!- …és meg is vettük a repülőjegyet
Miért kövesd ezt a taktikát a fürdőruha, bikini vásárlásánál?
Ha csak nem azon kevés mázlista közzé tartozol, akinek a testalkata kb. beleillik abba a szűk sávba, akire jók az általában kapható fürdőruhák, akkor bizony nehéz dolgod lesz (persze nem lehetetlen).
Fürdőruha probléma 1:A legtöbb fürdőruha készítő csak szabvány méreteket gyárt 36, 38, 40, 42, 44 stb. és NINCS KOSÁRMÉRET!!!
Hogy lehet az, hogy a hétköznapokban a nők ugyanahhoz a hátszélességhez különböző kosárméretű melltartót hordhatnak, pl. B, C, D, E, F, G, H kosarat, de aztán nyárra már nincs szükség a különböző kosárméretekre?!?
Tegye fel gyorsan a kezét az, akinek nyáron összemegy/megnő a melle, majd az ősz közeledtével visszaváltozik!
Vagyis csak olyan gyártók jöhetnek szóba, akik ugyanúgy kosár szerint is gyártanak bikiniket, fürdőruhákat, mint ahogy a melltartók készülnek.
Sokunknak az is fontos, hogy az alsó mérete is szabadon választható legyen. Mert pl. a 38/75C-s felsőhöz mondjuk 42-es alsót hordanak.
Az általam ismert, legjobb, prémium kategóriás gyártó és egyébként az összes többi is, az Anita a fürdőruhákat csak előrendelésre gyártja.
Tehát a kereskedőknek ősszel meg kell mondaniuk, hogy a több, mint 150 féle fürdőruhából, bikiniből, tankiniből milyen méretben, színben hány darabot kérnek. Ezt legyártják némi ráhagyással és kész. Nincs után-gyártás, utánrendelés.
Hiába látja a kereskedő június elején, hogy most mondjuk az egyik piros bikini nagyon népszerű, akkor már nem tud szerezni belőle.
Szóval ha szeretnél válogatni a szebbnél szebb, valódi kosárméretekkel gyártott fürdőruhák közül, akkor legkésőbb május elején vedd meg a fürdőruhádat. Ne nyaralás előtt kapkodj és rohangálj bikini után, mint egy mérgezett egér. Egy minőségi fürdőruha nem olcsó mulatság, így fontos hogy olyan legyen, amiben igazán jól fogod magad érezni.
Ha az átlagosnál nagyobbak a melleid, akkor pedig a “Vásárolj időben” szabály fokozottan igaz rád. Az esetedben már az induló fürdőruha választék is sokkal kisebb.
Tavaly júliusban jó pár vevőt kellett elküldenem aki pl., G, H kosaras tankinit keresett. Ha 2 hónappal korábban jön, akkor még szépeket tudtam volna neki szerezni, de júliusban már késő volt.
Oldal ajánlása emailben
X